BEMUTATKOZÁS


Előadóművészként - a bűvészet és stand up comedy mellett - ötvözöm a klasszikus, valamint az improvizációs színház műfajait. Védjegyem a humoros és interaktív műsorok készítése, melyekben a varázslatokat szórakoztató szövegek kötik össze.

Imádom szórakoztatni az embereket és elköteleződésem a művészetek iránt már kislánykoromban kialakult. A Győri Nemzeti Színház stúdiósaként színpadi gyakrolatra tettem szert, ahol beleszerettem az előadóművészeti pályába. A bűvésztrükkök elsajátítását 2010-ben kezdtem Budapesten.

Mesterszakos diplomámat színháztudományok szakon szereztem és szakdolgozatomat „Illúzió a színpadon” címmel készítettem el 2014-ben.


Facebook
Instagram

> Bővebben rólam <

parallax background

STAND UP ÉS BŰVÉSZET EGYSZERRE

VARÁZSLATOS PILLANATOK

MÁGIKUS SZOLGÁLTATÁSAIM

HUMOROS INTERAKTÍV SZINPADI BŰVÉSZMŰSOR

a, Bűvészet & Stand Up (cégeknek)
b, Illúzó a színpadon (felnőtt közönségnek)
c, Varázslatok gyermekeknek

BLACK JACK JÁTÉK VARÁZSLATTAL

Kártyajáték tanítása és közös kártyázás bűvésztrükkökkel színesítve.

BŰVÉSZ STAND

Egy asztalnál személyre szabott trükköket mutatok az adott rendezvény, illetve esemény vendégeinek szemtől szembe.

BŰVÉSZ és a VICCES FIÚ ESETE

Szórakoztató és energikus találkozás, ahol a humor táncra perdül a varázslattal, vagyis egy humoristával közös produkció keretein belül nyújtunk egy 60 perces színpadi előadást.

MŰSORVEZETÉS ILLÚZIÓVAL

Háziasszony szerep a rendezvény idejére, ill. műsorvezetés bűvésztrükkökkel és interaktivitással.

LUFIHAJTÁS KICSIKNEK és NAGYOKNAK

Különböző lufiállatok hajtogatása élőben az adott rendezvény résztvevőinek.

KIEMELT PARTNEREIM

parallax background

HÍREK ÉRDEKESSÉGEK

Vedd fel velem a kapcsolatot!